2. Királyok 10.
Jéhú Isten ítéletének végrehajtása közben kicsit túllépi feladatát: nem csak Akháb leszármazottait hanem a bizalmas embereit és papjait is kiírtja. Ennek már inkább politikai okai lehettek. Ezért a vérontásért később az Úr megbüntette, ezt Hóseás prófétánál olvassuk (1:4). Ahazjá Aháb veje volt, tehát az ő házához tartozott. Jehonádáb Rékáb fia egy eléggé konzervatív mozgalom vezére volt. Ellenezték Baál imádását, nem ittak bort és „jövevényként” éltek Kánaán földjén is: sátorban laktak és nem műveltek földet. Követőivel még 200 évvel később Jeremiás korában is találkozunk (ld. Jeremiás 35), ott részletesebben olvashatunk róluk. Érdekes, hogy bár az összes egyéb bálványt, sőt a papjait is kiírtja Jéhú, az aranyborjútól, amihez hasonlót már a Sínai hegy lábánál öntöttek nem tud elszakadni (a Biblia minden esetben ezt érti Jeroboám bűne alatt).
János 15.
Az utolsó, hetedik „én vagyok a …” mondással kezdődik a fejezet. A szőlőtő az Ószövetségben többször is megjelenik, mint Izráel képe (Zsolt. 80:9; Ézs. 5:7; Jer. 2:21), ezért érdekes, hogy Jézus magáról azt mondja, hogy ő az igazi szőlőtő. Jellemzően a tanítványok döntötték el, hogy melyik rabbihoz akarnak csatlakozni, Jézus azonban azt mondja nekik, hogy az ő esetében ez fordítva volt: „én választottalak titeket”. Ebben a fejezetben is sokszor, kilenc alkalommal találjuk meg a szeretet szót.
„Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.”
János 15:9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése