2. Sámuel 16.
Cíbá állítása Méfibósettel kapcsolatban nem biztos, hogy megállja a helyét, mert amikor Dávid majd visszatér Jeruzsálembe (bocs, hogy elmondom a sztori végét) Méfibóset ennek pontosan az ellenkezőjét állítja. Simeiről nem tudjuk hogyan állt rokonságban Saullal, Géra valószínű nem az apja volt, hanem az őse. Benjámin fiai között olvasunk egy Géra nevűt, ezért feltételezhető, hogy a „Géra fia” hasonló megjelölés lehet mint a papokra „Lévi fiai”.
Ne feledjük, hogy Húsaj szerepet játszik, a következő fejezetben látni fogjuk, hogy Dávid hűséges szolgája maradt! Absalon Akhitófel tanácsára Nátán próféciáját teljesíti be, amit az Betsabé esete után mondott Dávidnak. (ld. 2. Sám. 12)
Zsidók 5.
Melkisédek Sálam - Jeruzsálem - királya volt Ábrahám idejében, és egy személyben volt pap és király is. A papság az Ároni rend szerint nem rendelkezett királyi jogokkal; ennyivel is magasabb volt a Melkisédek szerinti papság. Erről többet fogunk olvasni még a 7. fejezetben. Melkisédekről egyébként az 1. Mózes 14. és a 110. Zsoltáron kívül csak itt, a Zsidókhoz írt levélben olvasunk; ennek megfelelően nem is tudunk róla túl sokat a Bibliából.
„és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.”
Zsidók 5:9

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése