Ézsaiás 16
Szela az edomiták fővárosa volt, a Holt-tengertől délre egy 1500 méter magas fennsíkra építve. A móábiták a Holt tengert délre megkerülve, ebben az irányban juthattak el Izráel földjére. A bárányok küldése a behódolást jelképezi. Kir-Hareszet valószínűleg azonos Kir-Móábbal, ami Móáb fővárosa lehetett ebben az időben. Hesbón, Szibmá Elálé és Jazér az ország északi részén fekvő városok
Márk 9:1-29
Az első vers magyarázata többféle lehet, vonatkozhat az egy héttel későbbi megdicsőülésre de vonatkozhat pl. a Szentlélek kitöltésére is. Bár a történetet három evangélista is leírta, nem tudjuk pontosan hol volt a megdicsőülés hegye. Amikor Péter azt javasolja, hogy építsenek három sátrat, ugyanazt a görög kifejezést találjuk, mint amit a szent sátorra használ Lukács István védőbeszédében. A démoni lélek kiűzésének praktikájához hozzátartozott a lélek nevének megismerése. Ezt a megszállott szavai segítségével ismerték meg a zsidó ördögűzők. Egy néma esetében ez nem volt lehetséges, ezért ez a tett is azok közé tartozik, amit a zsidó írástudók úgy tanítottak, hogy csak a Messiás képes rá.
És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.
Márk 9:8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése