2012. március 5., hétfő

Jób 31:13-40 
Jób utolsó beszédei - már csak rövid bűnbánó kijelentéseket fog tenni ezután. Négy szakasznyi tagadást és az azokat lezáró átkokat olvashatunk. Panaszainak és érveinek a végére ér, tagadja a barátai által felhozott összes vádat és mint végig itt is hangsúlyozza Isten iránti hűségét.  

Apostolok Cselekedetei 16 
 Mivel most Pál gyalog indult Antiókhiából, a városokat ellentétes sorrendben járja be, mint első missziós útján. Timóteus apjára vonatkozó kijelentések azt sugallják, hogy a judaizmusra nem tért át és valószínű Krisztusban sem hitt. Macedónia nagy lépés volt a missióban, mert az már Európához tartozott. A 10. verstől Lukács többes szám első személyre vált, sugallva azt, hogy Tróászban ő is csatlakozott Pálék csoportjához. Ez a 20. verstől újból visszaváltozik, és majd csak a 20. fejezettől ír újból „mi” változatban Lukács. Ahol olyan kevés zsidó élt, mint pl. Filippiben, nem épült zsinagóga, és jellemző volt, hogy a szabad ég alatt egy folyó mellett jöttek össze a zsidók imádkozni (bár az új fordítás kicsit másképp fordítja, a 137. Zsoltár is erről szólhat). A lányban meglévő jövendőmondó lélek a görögben egyértelműen démoni (püthon) lelket jelent, ezért zavarhatta Pált. Egy fogoly megszökése esetén az őr az életével fizethetett - ezt látjuk a 12. fejezetben Péter esetében is. Római polgár tárgyalás nélküli bárminemű fenyítése törvénybe ütközött. Itt csak a rehabilitációra használta Pál római polgárjogát, később fogja „megelőzésképpen” is. A fejezetben a MBT fordításban van egy nyomdahiba: a 31. vers száma lemaradt.  

"Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!" 
Apostolok Cselekedetei 16:31

Nincsenek megjegyzések: