Prédikátor 4
A 9-12 verseket előszeretettel használják menyegzői prédikációkban.
Róma 1
A levél egyike azoknak, amit úgy írt Pál, hogy még nem járt a helyszínen. Szerzőjét soha nem kérdőjelezték meg, keletkezési ideje jól behatárolható: a 2 Korinthusi levél után a harmadik missziós út alatt. Mivel a helyszín is elég pontosan megadható, hogy Korinthus vagy a tőle pár kilométerre fekvő Kenkrea, az időpont legvalószínűbb, hogy 57 tavasza, amikor három hónapot ott töltött. Címzett a Rómában lévő gyülekezet, bár nagy a valószínűsége, hogy más gyülekezetekben is olvasták. Pál a tizenhárom leveléből nyolcat hálaadással kezd.
Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.
Prédikátor 4:6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése