Nehémiás 5
A rabszolgaság törvénye a mózesi törvények része volt. Eszerint a zsidóknak hét év után fel kellett szabadítani a zsidó rabszolgát és tilos volt zsidó rabszolgát más néphez (pogányokhoz) eladni. Itt olvassuk először, hogy Nehémiást a király helytartóvá nevezte ki. A helytartónak hivatalosan nem járt semmi extra, de szokás szerint ki jobban ki kevésbé külön megadóztatta a népet. Nehémiás ezt a szokást nem követte, sőt fordítva, ő látta el élelemmel az embereit.
Máté 12
Az idegen szántóföldjén áthaladva a kalász kézzel tépése a mózesi törvény szerint megengedett volt, viszont sarlóval már nem szabadott vágni. Ha csak tépték, és nem sarlóval vágták, akkor az nem minősült aratásnak, amit viszont szombati napon valóban nem szabadott. Dávid Saul elől való menekülése legelején evett a szent kenyerekből Nóbban, aminek a következménye az lett, hogy Saul felkoncoltatta szinte az egész papi várost. A szombati napon gyógyítás tiltása nem a mózesi törvényből volt, kizárólag a rabbik szabályozták így. Ezzel Jézust az akkori vallási hatalommal szembesítették. Az itt olvasható ézsaiási idézet a leghosszabb idézet Máté evangéliumában. A Lélek káromlása vagy a Szentlélek ellen szólás megbocsáthatatlanságát azzal magyarázzák, hogy ezzel a tettel a Sátánnak tulajdonítják a Jézus Istenségét bizonyító csodákat, ezzel tagadva isteni voltát.
"Íme, az én szolgám, … megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet."
Máté 12:18-20
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése