2011. október 5., szerda

1. Királyok 8:1-53
Az ünnep feltehetően a Sátrak vagy más néven Sátoros Ünnep lehetett, ami egy hétig tartott, és a pusztai vándorlásra emlékeztek vele. Érdekes, hogy a leírásból úgy tűnik, mintha a frigyláda és a szent sátor (kijelentés sátra) egy helyen lett volna, pedig az előbbi Jeruzsálemben volt, a sátor meg Gibeónban volt felállítva. A ládában eredetileg több minden kellett volna, hogy legyen (mannából „minta”, Áron kihajtott vesszeje), eddigre viszont feltehetően csak a két kőtábla volt. A láda a templom pusztulásakor tűnt el, nem tudni hova. Egyes feltételezések szerint Jeremiás rejtette el vagy Babilonba került, és ott veszett nyoma, de hallottam olyat is, hogy Etiópiában rejtegetik mind a mai napig. (Steven Spielberg szerint, miután Indiana Jones megtalálta, egy hatalmas raktár mélyére került egy faládában, ld. Elveszett frigyláda fosztogatói  c. film.)

János 3.
Két oka lehetett, hogy Nikodémus éjjel ment Jézushoz: vagy nem akarta, hogy a többi zsidó tudjon róla vagy hosszabban akart beszélni Jézussal, és azt napközben a tömeg miatt nem tehette. Nikodémussal csak János evangéliumában találkozunk, a 7. fejezetben még, azután a végén, Jézus temetésénél. Nem egyértelmű, hogy megértette-e az Úr Jézust, vagy csak az Isten által elküldött nagy tanítót tisztelte benne.
Ebben a fejezetben háromszor is olvassuk, hogy „Bizony, bizony…” Ezt kizárólag János evangéliumában olvassuk, összesen 25 alkalommal mondja Jézus, szó szerint „ámen, ámen” ami igenlést és kívánást is jelent, és mindig követi a „mondom néked/néktek”.
A pusztában Mózes által készített rézkígyó különlegessége az volt, hogy nem kellett semmit tenniük, csak hinni, hogyha felnéz rá, akkor meggyógyul a kígyómarásból, amit Isten ítéletként küldött rájuk. Ez a Mózes által készített eredeti rézkígyó sajnos Izráel népére elég jellemzően bálványimádat tárgya lett. Nehustánnak nevezték és tömjéneztek neki, Ezékiás király törette össze királysága elején.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
János 3:16

Nincsenek megjegyzések: