1. Királyok 3.
Az áldozóhalmok a korábban kánaániak által Baál tiszteletére használt magaslatok voltak, ahol a héberek az Úrnak építettek oltárokat és ott áldoztak. A Gibeóni azért is volt különleges, mert ott állt ebben az időben a Mózes által készített szent sátor és az égőáldozati oltár. A halmok használatának jogossága erősen kérdéses. A bálványok elpusztítása mellett a halmokat is tönkre kellett volna tenniük. Oltárt csak megszentelt helyen lehetett építeni. Ezek az áldozóhalmok később a bálványimádás helyei lettek.
Zsidók 13.
A levél végén Timóteus említése az, ami miatt a legtöbb vita van a szerzőség ügyében. Van aki azt állítja, hogy pont ezért írhatta Pál, aki ismerte Timóteust és sokat utazott vele. Pál életében azonban nem tudunk olyanról, hogy Timóteus fogságban (börtönben) lett volna, míg Pál szabad volt, ráadásul elég sokat utazott külön, Pál megbízásából. Pál római fogsága(i) alatt Efézusban szolgált, és a hagyomány szerint ott is halt meg. Én a magam részéről megkockáztatnék még egy olyan felvetést is, hogy ez a Timóteus nem is az a Timóteus, hanem egy másik… Ezek azonban csak találgatások, így a legjobb a kérdést nyitva hagyni!
„Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva.”
Zsidók 13:13
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése